Belépés

Elérhetőségek

Miskolci II. Rákóczi Ferenc
Általános Iskola

 
3532 Miskolc, Zoltán u. 5.
46/532-515 46/532-516
igazgato@rakoczisuli.hu
e-napló

 


 

 Szeretettel várunk minden leendő első osztályos csemetét és kedves szüleit a Győri Kapui Tagiskolánkba 2014. március 19-én 10 órától iskolánk nyílt napjára! Ismerkedjenek meg az iskolával, vegyenek részt kézműves foglalkozásokon és nézzenek be a játszóházba is!

 2014. március 14-én 10 órától a Győri Kapui Tagiskolában az 1848-49-es szabadságharcra emlékezünk.

Magyarországon február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja, erről és a vele kapcsolatos megemlékezésről az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata rendelkezett.

 

Tisztelt Szülők!

A 2013/2014. tanévtől bevezetett erkölcstan/hit- és erkölcstan tantárggyal kapcsolatban az egyházi jogi személyek a következő időpontokban tartanak szülői értekezletet az első, negyedik és ötödik évfolyamos tanulók szüleinek:

 Iskolánk tornász csapata eredményesen szerepelt a Diákolimpián. A városi versenyen 3., illetve a megyei versenyen a 6. helyezést sikerült bezsebelni. A csapat tagjai: Bodnár Imola 3.b, Golyha Noémi 4.b, Monostori Anna 4.b, Németh Nikolett 4.b, Rachev Zoé 4.b, Tóth Zita 3.b, Üveges Brigitta 3.a.

 Iskolánkban is megvalósul a törvény által előírt egész napos iskola. A gyerekek számára változatos délutáni programokat kínálnak az iskola pedagógusai. Iskolaidőben, a megszokott helyeken, ingyenesen, felkészült tanárok vezetésével folynak a foglalkozások. Az alábbi táblázat tartalmazza azokat a foglalkozásokat, melyeken részt vehetnek a tanulók.

Tamás Anett 8a osztályos tanuló képviselte iskolánkat a városi asztalitenisz diákolimpián, ahol az előkelő 2. helyezést érte el. Ezzel az eredménnyel bekerült a megyei döntőbe. Szurkolunk a jó szereplésért és gratulálunk felkészítő tanárának Somoskői Katalinnak is!

 Ingyen tankönyvre jogosultak figyelem!

A jövő tanévre szóló igénylőlapok benyújtása most esedékes!

Tudnivalók:

"Szép Tündérország támad föl szívemben, ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, ilyenkor decemberben." - december 19-én tartottuk iskolánkban a karácsonyi ünnepséget.
Az emlékezetes műsorban a 3.b osztályos tanulók és iskolánk énekkara szerepelt. A bibliai történet és a lélekemelő dalok szárnyán egy varázslatos, tiszta világba juthattunk el. Köszönet érte a felkészítő tanároknak: Gelsei Jutka, Krivos Erika és Cseh Tiborné tanárnőknek. Szeretetteljes ölelés minden hűséges énekkarosnak. Külön köszönet a zenekar tagjainak:Bencsik Dávid apukának,Kiss István kollégának és Lakatos Félix középiskolás diáknak. Szólistáink voltak: Németh Dóra, Porkoláb Panna. Szavalóink: Klusovszki Kíra. Tamás Anett és Tassi Timián. Mindenkinek szép ünnepet és szeretetben, egészségben és szerencsében bővelkedő új évet kívánunk.