2020. január 15-én Iskolánk tanulói részt vettek a WEDOER FORESTER informatikai versenyen, amit az Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter rendezett a Miskolci Egyetemen. A verseny összekapcsolta az informatikát (azon belül a ROBOTIKÁT) az erdőgazdálkodással, a természetszeretet és környezetvédelemmel együtt.
A megmérettetésre 13 éves korhatárig jelentkezhettek a tanulók, akik csapatot alkotva oldották meg a feladatokat. Három kategóriában kellett teljesíteni: egy prezentáció elkészítésben, ahol a csapat és az erdő kapcsolatát kellett megmutatni. ROBOT DESIGN-ban, ahol a csapat által elkészített robotot kellett bemutatni és a robotot működtető programról kellett beszélni. A harmadik feladatkör volt a legizgalmasabb, egy akadálypályán kellett kettő és fél perc alatt a robotnak előre megírt programok segítségével önállóan a lehető legtöbb feladatot végrehajtania. 12 csapat közül iskolánk csapata (Smart Team) összesítésben 3. helyezést szerezte meg. (2. helyezett a Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola csapata, 1. helyezett az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola csapata)